Az emlősök (Mammalia) a gerinchúrosok törzsén (Chordata) belül a gerincesek altörzsének (Vertebrata) egyik osztályát alkotják. Közös jellemzőjük, hogy a nőstények az újszülötteket erre a célra módosult mirigyeik, a tejmirigyek váladékával, tejjel táplálják. A legtöbb emlősnél a tejmirigyek emlőkhöz csatlakoznak, ám a tojásrakó emlősöknek nincsenek emlőik, hanem a tejmirigyek egy hosszanti bőrredőbe nyílnak. Az emlősökre általánosan jellemző a fejlett hőszabályozás, a homoiothermia, vagyis a közel állandó testhőmérséklet.
2008. február 18.
2011. december 3.
Az első hírt dunakanyari hódról 1998-ban kaptuk, miszerint fogtak egyet Esztergom közelében. Halászok hálójába akadt, de épségben el lehetett engedni. A helyszínen kiderült, hogy már egy ideje itt élhetett az állat, mert számos döntés is árulkodott jelenlétéről. Még azon a télen megtaláltuk a várát. Így kezdődött! Azóta kaptunk híreket innen is, onnan is, hogy láttak [...]
2011. május 18.
Tigrist láttak az erdőben – ez a bejelentés érkezett kedden [11.05.17.] Nagykovácsiból a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz.
2010. november 5.
Korábbi tapasztalataik ellenére a tanulásra képtelen denevérek újra meg újra megpróbálnak fémet inni, a tájékozódásban ugyanis sokkal inkább fülükre hagyatkoznak, mint más érzékszervükre.






